A rövid, vízzel teli folyosó egy levegős kis barlangtóhoz vezetett, melynek túlsó járatát beomlott törmelék zárta le. Nem lehetett tudni, hogy a levegő mily módon került a barlangba, de végül is az nem érdekelt senkit. Őrült erővel hajigálták félre a hatalmas sziklákat, köveket az útból, tehát az eylodikra e tekintetben sem volt panasz: fáradhatatlanul dolgoztak hüllőbarátaik megmentéséért. Amint felszabadult a járat, máris kétfelé oszlott a csapat. Az egyik fele továbbhaladt, be a Sfay sziklái alá, a többiek pedig vissza a tóba, hogy onnan indulva újabb folyosókat tisztítsanak meg a domb alatt.
    George ez utóbbi csapatot választotta - ő a tó közelében érezte biztonságban magát. Nem szívesen hatolt volna mélyebben a föld alá, hiszen soha életében nem járt még hasonló helyen sem. Így is mindvégig benne volt a szorító félelem, titkon alig várta, hogy kimehessen már a partra. Ettől függetlenül hajtotta a lelkiismerete, tehát nem húzta ki magát a mentés alól. Követte a csapatot egyik járatból a másikba, akár úszva, akár térdig, vagy nyakig érő vízben kellett gázolnia. A járatok a bemeneti szakaszban még teljesen víz alatt voltak, a többségük viszont felvezetett a Sfay alá - a tó vízszintje fölé -, így néhány kanyar után már a fuldoklás veszélye nélkül törhették az utat maguk előtt.
    Ennek ellenére a sziklaomlásos, de száraz barlangok is rejthettek veszélyt. Az egymásra borult, összeékelődött sziklatömbök közt kialakult üregek vagy hézagok miatt fokozott óvatossággal kellett közlekedniük. Előbb mindig meg kellett nézni, hogy mi tartja a sziklát, amelyre rá akartak lépni, vagy meg akartak kapaszkodni benne. Néhol elég volt elmozdítani egy-két nagyobb kőtömböt ahhoz, hogy a bajbajutott neryk, vagy egyéb hüllőtársaik kiszabadulhassanak - sok helyen viszont rendkívüli csapatmunkára volt szükség mindehhez.
    Ekkor derült ki csak igazán, hogy mekkora is valójában a vynnarok, huadok, vagy akár a derybák ereje: játszi könnyedséggel görgették odébb a hatalmas sziklákat, amelyekkel egyébként egy csapat eylodinak kellett volna megbirkóznia egyszerre. A rengés következtében némelyik folyosó szerencsétlenül rászakadt az alatta lévő, vízzel teli járatra vagy járatokra, amelyekből végül hatalmas barlangterem, vagy meredekfalú vízgyűjtő medence keletkezett. Ráadásul tényleg nagyon meleg, sőt forró víz tört fel a mélyből, melynek okaira egyelőre senki sem tudott kielégítő magyarázatot adni.
    Az egyik járat végén George is pont egy ilyen mély, meredek-falú medencéhez érkezett három eylodi társaságában: az egyik Nioval volt, Malo legidősebb fia, a másik egy tanító, Votra, a harmadik pedig a tízéves Pozer, aki Malo legkisebb fiának volt a gyermeke. Sajnos, emberi erejükkel itt sem boldogultak, ugyanakkor az óriásokat is hátrahagyták, tehát ez esetben rájuk sem számíthattak. A baj viszont most nagyobb volt, mint eddig: egyszerre fél tucat nery kavargott mélyen alattuk a vízben - de ők ezúttal nem a fürdőzés örömeit élvezték. Az egyik sérült volt köztük: kő zúzta seb volt a fején, míg a farka is beszorult egy nagy szikla alá - az ő életéért küzdött mind.
    Szerencsétlen állat bizonyára rég elsüllyedt és megfulladt volna már, ha a többiek, egymást váltva nem merültek volna mindig alá, hogy felemeljék testét a víz felszínére. A melegvíz okozta párás levegő azonban őket is alaposan megviselte: elkókadtak, elnehezedett a mozgásuk, míg végül az is nagy erőfeszítésükbe került, hogy a pihenés idejére felröpüljenek a tágabb járatokig. Az erejük végén voltak, ezért a pihenőjük is egyre hosszabbra sikeredett. Elgyengülve fújtattak, többségükön a végkimerültség egyértelmű tünetei mutatkoztak már - ámde szenvedő társuk miatt nem tespedhettek sokáig. Csupán néhány percnyi szünetet engedtek maguknak, aztán folytatták is volna a mentést, csakhogy ezt már Nioval sem nézhette tétlenül: az ötven év körüli férfi nekilendült, és pillanatok alatt felkapaszkodott hozzájuk, az egyik felsőbb járatba, ahol határozott döntéssel útjukat állta az újabb meg-erőltető ereszkedés előtt:
     - Ez így nem mehet tovább! Konni, te itt maradsz, nincs szükség több áldozatra! - kiáltott a legkimerültebb nerynek. - Gomsa és Nokt, ti pedig segítséget hozzatok! Minél előbb el kell távolítani azt a sziklát! - utasította a másik kettőt, míg azok ellenkezés nélkül berepültek az alagútba, a tó irányába. - Maed, Koy, Bisja, tartsatok ki, érkezik a mentőcsapat! - üvöltött le ezután a gőzbe, az alant köröző neryknek, majd rémülten az alsóbb alagútban maradt társaknak. - Fiúk, ti láttok még valamit? Mert én már sem-mit...! - kémlelt aggódva.
     - Igen, mi még látjuk őket! Élnek! - kiáltottak vissza egyszerre mindhárman.
    Közben maradék erejével Koy is feltört a vízből, aztán legyengülve becsapódott Nioval és a pihenő Konni mellé - a döbbenet pillanatai voltak ezek. Ettől a perctől már csak egy nery segíthetett a társán, de sok esélye neki sem maradt. Hiába volt ő a legnagyobb mind közül, reménytelen küzdelmet folytatott a természet erőivel szemben.
     - Maed, gyere fel, nem tudod megmenteni! Rád szüksége van még a csapatnak!... Bisja megbocsát ezért! - üvöltözött Votra.
    A hatalmas neryt azonban nem lehetett meggyőzni - pedig már alig bírta szusszal. Látszott, hogy lassul a mozgása, és nehezen viseli Bisja súlyát is. A végsőkig kifulladt, amikor váratlanul - kitűnő időzítéssel - egy friss erő, egy kreyn bukkant elő az alagútból.
    George hörgő morgásra kapta oldalra a fejét. Egy pillanat alatt megfagyott ereiben a vér - a mellé érkező krokodil viszont ügyet sem vetett rá. Gondosan kikerülte az embereket, majd villám-gyorsan belevetette magát a páraködbe, és dühödt erővel megtorpedózta a sziklát. A vaskos kőtömb elsőre nem mozdult, de a harmadik próbálkozásra megadta magát, és végre legördült a vég-kimerült hüllőről. A kreyn ezután gyorsan besiklott a sérült nery teste alá, és játszi könnyedséggel felemelte őt a víz felszínére - úgy tartotta, mint egy tutaj. A pihent neryk, Konni és Koy mind-ezen felbuzdulva kétszeres erőre kaptak: visszasiklottak a vízbe, hogy segítsenek Maednek. Egyszerre mindhárman a szájukba fogták Bisja rájaszerű, lapított szárnyait, és együttes erővel felemelték alélt társukat a tágas alagútba...